A férfiak egészségéért

Alfredo magas, erős testalkatú férfi volt, 126 cm-es derékkörfogattal és kb. 30 kg súlyfelesleggel. A bajok akkor kezdődtek, amikor betöltötte ötvenhetedik életévét. Bár már évekkel korábban pocakot eresztett, sokáig nem jelentkeztek nála panaszok, szerencsésnek és egészségesnek tartotta magát. Évi 50 ezer km autóutat tett meg egy számítógépes vállalat igazgatójaként, minden gond nélkül, ám egyszer csak valami megváltozott.

Gyakran érezte magát fáradtnak és elcsigázottnak, de a legnagyobb baj az volt, hogy nem találta helyét sem a munkahelyén, sem otthon. Teljesen közönyös volt minden iránt, ugyanakkor a legkisebb bosszúság is hirtelen haragra lobbantotta, már-már hisztérikus kitörései voltak. Nem aludt jól, tekintve, hogy 3-4 alkalommal is fel kellett kelnie vizelni. Felesége unszolására elment orvoshoz, aki elküldte Alfredót egy sor laborvizsgálatra.

Megállapították, hogy magas a PSA-szintje, és urológushoz küldték, aki kórosan megnagyobbodott prosztatát diagnosztizált. Sajnos a problémái nem oldódtak meg, és három év múlva, miután hatvanadik születésnapját betöltötte, újra megjelent nálam. Addigra már a metabolikus szindróma minden jelét mutatta: magas vércukor- és koleszterinszint, magas vérnyomás és depresszió. A vérteszt súlyos hormonális egyensúlyzavarról árulkodott, tesztoszteronszintje rendkívül alacsony volt, ösztrogénszintje viszont magas.

5x5 Diétát és testmozgást írtam elő Alfredónak, aki javallataim betartásának köszönhetően 4-5 hónap alatt szinte kicserélődött.
5x5 18 kg-ot fogyott, a pocakja leapadt, újra energiával telt és tettre kész ember lett. Ha hormonproblémái hamarabb kiderülnek, megspórolhatott volna legalább három év betegeskedést.

Prosztatadaganat