Ez egy nagyon fontos téma. Nagyon fontos hangsúlyozni a táplálkozás, az életmód és a krónikus betegségek közötti kapcsolatot. Először is, engedjenek meg egy rövid bevezetőt.

Az orvostudományban hozzászoktunk, hogy különálló okokban gondolkodunk. Még mindig egy olyan modell szerint dolgozunk, amely Pasteur és Koch idejére vezethető vissza, azaz a nagy járványok idejére, amikor is az egyes okokat alapul véve gondolkodtak, tehát ha van egy baktérium, amely egy bizonyos betegséget okoz, és feltalálok egy olyan gyógyszert, amely megöli ezt a baktériumot, legyőzöm a betegséget. A helyzet azonban kórélettani szempontból jóval bonyolultabbá vált a krónikus betegségek megjelenésével.

Ez a gondolkodásmód már nem tartható fenn, amikor olyan betegségekről beszélünk, mint a rák, a szív-és érrendszeri megbetegedések, a túlsúly, metabolikus szindróma, az auto-immun betegségek, melyek már meghatározásukat tekintve is multifaktoriális betegségek, ezeknek nem különálló okaik vannak, hanem több ok vezet a betegség kialakulásához, és minden egyénben másképpen jelennek meg, tehát ugyanannak a típusú betegségnek szélsőségesen eltérő okai lehetnek, egyénenként változó módon.

Mindezek a tények az orvostudomány keretein belüli megközelítési mód változtatását kellene, hogy jelentsék. Tehát nem folytathatjuk a krónikus betegségek elleni harcot ugyanazzal a technikával, ugyanazzal a hozzáállással, mint amellyel az akut betegségeket gyógyítjuk. És igazából, ha megnézzük, manapság a krónikus betegségeket az akuttá válás szakaszában kezelik, és nem kialakulásuk folyamatába avatkoznak bele.

A táplálkozás egyike azoknak az alapvető beavatkozásoknak, mely minden krónikus betegségnél alkalmazható, hiszen manapság a tudományos irodalom szerint nincs olyan krónikus betegség, amelynek ne lenne valamilyen kapcsolata az étellel.

Bár eléggé ellentmondásos, de meg kell jegyeznünk, hogy már Hippokratész is rájött, jóllehet mi már elfelejtettük, hogy nincs olyan krónikus betegség, amelyre ne lenne jó hatással a táplálkozás megváltoztatása.

Ez nem jelenti azt, hogy táplálkozásunk változása olyan varázspálca, amellyel varázsütésre meg lehet gyógyítani bármilyen krónikus betegséget, de fennáll annak a lehetősége, hogy a helyes táplálkozás nélkül kezelt krónikus betegség mindig csak részleges gyógyulást fog eredményezni.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy a jövőben az orvostudomány a táplálkozáshoz való hozzáállását jelentősen át fogja értékelni és biztos vagyok benne, hogy ennek eredménye legalább oly nagyon hasznos lesz, mint amennyire már el van késve például a kórházi étkeztetésben. Borzalmas abba belegondolnunk, hogy milyen étkeztetésben részesül a páciens a kórházi kezelés alatt még manapság is, de ez még inkább megtapasztalható az idősek étkezésében, akik gyakran még mindig olyan szélsőséges alapelveket követnek, melyek tudományos szempontból már elavultak.

Tehát úgy gondolom, hogy a táplálkozás valójában ezeknek a közvetett beavatkozásoknak a részét képezi, melyek a speciális területek között állnak fenn, azaz nagyon sok területet, szervet érintenek, de nagyon hasznosak az egyén biológiai alapjainak javításában, amelyet a krónikus betegség bizonyára megváltoztatott.

Elég csak arra a hatásra gondolni, amit a táplálék fejt ki egy gyulladással szemben, és arra, hogy a gyulladásra manapság úgy tekintünk, mint alapvető biokémiai folyamatra, mely egymástól látszólag távol álló betegségeknél jelenik meg: szív-és érrendszeri betegségek, Alzheimer-kór, autoimmun betegségek. Ezek olyan betegségek, amelyeknél létezik egy gócpont, ami fenntartja a betegséget és ez egy gyulladás, amelyet ki tudunk oltani vagy be tudunk lobbantani attól függően, hogy milyen típusú ételt juttatunk a szervezetünkbe.

A nutrigenomika többek között a súlyvesztést is szolgálja, mely terület sokkal népszerűbb a krónikus betegségeknél, az Olaszországban élő túlsúlyos, ha nem is elhízott emberek sajnos nagy száma miatt. És azért is, mert egy teljesen más megközelítéssel történik a fogyás, mivel túllépünk az alacsony kalóriás sémán, és már nincs szükség az ételek mérésére, ami a diétákat kevésbé hatékonnyá teszi. Becslés szerint egy évvel a diéta után a fogyókúrázók mindössze 2%-a tartja meg a diéta alatt elért súlyát.

De miért is történik ez így? Mert a diéta egy kalória kényszerítés, egy kényszeres kalóriacsökkentés, amely nem járul hozzá a metabolikus folyamatok helyreállításához és az étvágy ellenőrzéséhez, tehát a személy súlyt veszít, ha keveset eszik, de nem szükségszerűen javítja a fennálló metabolikus problémát, ami valójában fennáll, és amint a diétát abbahagyja, a táplálkozásának kezelése visszaáll az eredeti állapotra és a páciens újból kilókat szed fel.

A nutrigenomika egy más megközelítést használ, amely lépésről lépésre le van írva az "Úgy egyél, hogy jól legyél!" című könyvben és amely egyszerűen csak az ételek kiválasztását írja elő, vagyis bizonyos kategóriájú ételek kizárását, és bizonyos ételek beillesztését, de oly módon, amely elősegíti az étvágy önszabályozását és hozzájárul az étel bejuttatásának és ebből következően az emésztés újraszervezéséhez.

Az "Úgy egyél, hogy jól legyél!" című könyv első fejezeteinek van egy másik célja is: az, hogy jobban tájékoztassa az olvasókat arról, hogy mit jelent a táplálkozás, mit jelent az étel iparivá tétele, az élelmiszeripart nem kiáltjuk ki bűnösnek, de minden bizonnyal nagy hatalommal bíró iparág, amely manapság jelentős befolyással bír táplálkozási szokásainkra, és amelynek nem az egészségünk fenntartása az érdeke, hanem termékeinek eladása.

Úgy vélem, hogy fontos még egy dolgot hangsúlyozni, ami szerintem aggodalomra ad okot, a Földön jelenleg másfél milliárd ember éhínségben szenved és másfél milliárd ember túlsúlyos vagy elhízott. Ez a tény jól mutatja a világunk megoszlását, amelyben a gazdag nyugati országokban egyre kövérebbek leszünk és azokban az országokban, ahol nincs meg ez a gazdagság, továbbra is emberek halnak éhen. Anélkül, hogy bármennyit is levonnánk az ilyen nehézséggel küzdő országok felé irányuló segélyek jelentőségéből, az a meglátásom, hogy a világ talán jobban működne, ha mi mindannyian önmagunkkal kezdenénk a változtatást, tehát egy teljesen eltérő étkezési szokást alakítanánk ki, étkezésünket magunk irányítanánk, mely így jobban összhangban lenne élettani jellemzőinkkel, és ez felszabadítana olyan élelmiszer forrásokat is, amelyeket ha jobban használnak fel, hozzájárulhatnának a világ másik felén tapasztalt éhínség felszámolásához, ahol az emberek továbbra is szenvednek az éhezéstől, amíg mi csak eszünk.

Elég ha csak arra gondolunk, hogy Olaszországban becslések szerint napi 4 tonna élelmiszert dobunk ki, tehát a mi hulladékunk, vagyis amit azért dobunk ki, mert nem ízlik, otthagytuk a hűtőben, elfeledkeztünk róla, stb., elég lenne egy teljes lakosság etetésére.

Én úgy vélem, hogy az étkezés nem csak divat kérdése, és nem csak arról szól, hogy újra jó formában legyünk a nyári szezonra, itt egy sokkal fontosabb kérdésről esik szó a modern társadalom és a Föld irányításában, akár az ipar területén is, mivel az élelmiszeripar hatalmat képvisel.

Mindent összevetve én gyakran azt mondom, hogy kell lennie valamilyen kapcsolatnak az élelmiszeripar és a gyógyszeripar között, mivel gyakran az lehet a benyomásunk, hogy az élelmiszeripar hozzájárul ahhoz, hogy megbetegedjünk és így a gyógyszeripar el tudja adni nekünk a gyógyszerét. Anélkül, hogy bűnösnek kiáltanánk ki akár egyiket, akár másikat, szükségünk van mindkettőre, de talán most van itt az idő, hogy közvetlen felelősséget vállaljunk a saját egészségünkért, kezdve néhány egyszerű szokás megváltoztatásával, mint például az, hogy hogyan eszünk.