Fiatal orvosként -- a sportszakorvosi képesítés megszerzése után -- valami különleges dologgal szerettem volna foglalkozni, ezért nagy bátran az űrorvoslásnál kötöttem ki, és akármilyen hihetetlen, a táplálkozással kapcsolatos tapasztalataimat az Európai Űrügynökségnél (European Space Agency) űrhajósok orvosaként szereztem.

Mindig is azt gondoltam, hogy aki mer, az nyer. Fiatal orvosként ? a sportszakorvosi képesítés megszerzése után ? valami különleges dologgal szerettem volna foglalkozni, ezért nagy bátran az űrorvoslásnál kötöttem ki, és akármilyen hihetetlen, a táplálkozással kapcsolatos tapasztalataimat az Európai Űrügynökségnél (European Space Agency, ESA) űrhajósok orvosaként szereztem.

A végzés után nem sokkal egy orvosokból és tudósokból álló kis csapat tagja lettem, amely az űrhajósok és családtagjaik egészségi állapotával foglalkozik. A világ minden részéről verbuválódott néhány tucat embert arra képezték ki, hogy a lehető legextrémebb környezetben, vagyis a világűrben fellépő hatások emberi szervezetre gyakorolt következményeit mérjék. Extrém, nemcsak azért, mert az űrhajós minden másodpercben életveszélyben van, hanem azért is, mert a súlytalanság állapota alaposan megbolygatja az élő szervezetet.

Elég, ha arra gondolunk, hogy minden űrben töltött 6 hónap 10 földi évnek felel meg. A felgyorsult öregedés megegyezik a normális öregedési folyamattal, amelyet mindannyian megélünk itt, a Földön, csakhogy az űrben ez rövidebb idő alatt és intenzívebben megy végbe. Szerencsére, amint az űrhajósok visszatérnek a Földre, egy speciális rehabilitációs program segítségével újra optimális fizikai állapotba kerülnek. Kicsit olyan ez, mintha az idő kereke visszafelé forogna, lehetővé téve, hogy születési dátumuknak megfelelő életkorukat visszanyerjék. Mindez együttvéve igazán kiváló terep a tudományos kísérletezésre.

Az űrhajózási társaságok az űrorvosoktól speciális tudást várnak el: egyrészt elméleti tudást, másrészt azok gyakorlati alkalmazását. Márpedig a mai medicinában az elmélet és a gyakorlat élesen elhatárolódnak egymástól. Egyes szerzők szerint az utóbbi 10?15 évben a kutatás és a klinikai alkalmazás között mindig is meglevő szakadék még mélyebb lett. Az űrorvos számára a legnagyobb és napi szinten jelentkező kihívás éppen ennek a kettősségnek a feloldásában áll: a leghatékonyabb gyógymódok kidolgozása érdekében alaposan tanulmányoznia kell a legújabb kutatási eredményeket. De ez még nem minden.

Az űrhajósok orvosának még azzal a szemlélettel is rendelkeznie kell, amely a mai hiperspecializált egészségügyben csaknem teljesen kihalt, vagyis a páciensre a maga teljességében kell tekintenie. Ebből kifolyólag egy személyében felelős a rábízott űrhajósok egészségi állapotának teljes spektrumáért: a klinikai esetek kezeléséért, a felkért szakorvosok munkájának koordinálásáért, az előírt terápiák betartásáért és felülvizsgálatáért. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy űrorvos ?mindenológus?, egyszerűen arról van szó, hogy a szintézisre koncentrál és nem csupán a részletekre. Ez az átfogó látásmód nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a páciens biológiai mozaikdarabkái a megfelelő helyre kerüljenek.

A világűrben tett utazás alatt a megfelelő táplálékról való gondoskodás az egyik legalapvetőbb orvosi feladat. Akárcsak a Földön, az űrben is létkérdés, hogy mit eszünk és iszunk. Számos, hosszú időtartamú űrutazás szolgáltat információkat arra nézve, hogy megértsük, milyen hatással van az élelem az egészségre, illetve a betegségre, hogy átlássuk, milyen fiziológiai, biokémiai, pszichológiai, sőt szociokulturális vonatkozásai vannak. Az űrkutatás azt is lehetővé tette, hogy a technológiai és mérnöki szempontból magas szinten előállított élelmiszerek jótékony és negatív tulajdonságait megfigyelhessük. Mivel egy űrhajót meglehetősen nehéz friss élelmiszerrel ellátni, a készletek túlnyomó többségét hosszan eltartható liofilizált, dobozos, zacskós, tubusos és tablettában beszedhető élelmiszerek alkotják. Ezek a táplálékok, bár biztosítják a küldetés véghezvitelét, nem mondhatóak ideálisnak, így mind az orvosok, mind az űrhajósok megtanulják értékelni a természetes és friss élelmet.

A kozmoszban tett utazás felébreszti az űrhajós felelősségérzetét. Az űrben a földi környezet legbanálisabb elemei is hiányozni kezdenek. A levegő, a szél, a napfény, az erdők zöldje korlátlanul és kéretlenül áll rendelkezésünkre itt a Földön, ám az űrben mindezek elérhetetlenek. Ha átélnénk ezt a hiányt, mi is nagyobb felelősséget éreznénk ezért a rendkívül sérülékeny testért, amelynek birtokában vagyunk, és amelynek épsége olykor egy hajszálon függ.

A ?megelőzés? szavunkat már meglehetősen elcsépeltük, pedig éppen ez a lényeg. Meg kell értenünk mielőtt még túl késő lenne, milyen sokat kockáztatunk. Bagatellizáljuk a kockázatokat, mindaddig, amíg a saját bőrünkön nem tapasztaljuk. Csak akkor értjük meg, mi az egészség, amikor megbetegszünk. Tartsuk tehát szem előtt a felelősségvállalás elvét olvasás közben, mert ez nagyon fontos része annak a használati utasításnak, amelynek betartásával egészségesen tarthatjuk testünket és sokáig élhetünk. Minden használati utasításnak csak akkor van értelme, ha valóban be is tartjuk. Vajon miért evidens, hogy egy műszaki eszköznek szüksége van ellenőrzésre és karbantartásra a hosszabb élettartam érdekében, és miért nem természetes mindez, ha a saját testünkről van szó?

Kiszámolták, hogy az emberi agyban jóval több az idegsejt, mint az univerzumban fellelhető összes csillag. Hogyan is juthat eszünkbe, hogy ne törődjünk velük? Egyszóval, aki ezt a könyvet olvassa, ne felejtse el, hogy teste a legértékesebb kincse a világon!